Az Olimpia étterem rövid idô alatt fogalommá vált Budapest gasztronómiai beavatottjainak körében. Nem az elhelyezkedés, a külcsín vagy a dizájn miatt, hanem azért, mert itt biztosan csak az kerül a tányérra, ami frissesség és minôség tekintetében méltó arra, hogy szerepeljen az étlapot helyettesítô, krétával írt táblán. Takács Lajos Szent Jakab-kagylót készített csirke legjavával és görögdinnyezselével, az ihletet pedig a 2007-es Nyulászó Furmint adta Szepsy Istvántól.

REJTÉLY, HOGY A KELETI MÖGÖTT miért hívnak egy vendéglőt Olimpiának, de ezt meg kell fejteni, mert Budapest egyik legjobb helye. Elöljáróban ennyit. Aztán adjuk át magunkat az élményeknek: induljunk az Olimpián.

Kellemes, könnyű ebédet költöttünk el, bár minden nap lehetőségünk lenne ehhez hasonlóra. Igazán finom fogásokat kaptunk, egyiket sem túlbonyolítva, megadva a jó minőségű alapanyagoknak a kellő tiszteletet. A felszolgálásra sem lehetett panaszunk, maximális figyelmet kaptunk, de mégsem volt tolakodó vagy túlzott. Talán nem halt még ki végleg Magyarországon a tisztes kisvendéglő intézménye?

Ennek a posztnak direkt nem szántam ennél fifikásabb címet. Pusztán arról kívánok szólni, hogy milyen, ha az ember vacsorázni tér be az Olimpiába.

Tetszik, hogy a séfben nincs semmi naidenézzetek-ezmegmilyenkülönleges! kényszer, amely betegségben egyébként számos kollégája szenved. Amikor ott jártunk, rántott csirke volt az egyik fogás, uborkasalátával és sültkrumplival, tiszta retró kaja, a középiskolai menzát juttatta eszembe. (Aztán, amikor megkóstoltam a húst, mindjárt kiderült, hogy ez a változat igen messzire esik a Központi Leánykollégium szakácsainak hasonló néven futó termékétől.)

Itt kérem valódi gasztronómia van, mégpedig magasfokon.

Az ilyen apró gesztusok tesznek egy helyet naggyá, mégis valamiért kevesen képesek ezt a kis pluszt megtenni a vendégekért.

Az Olimpia most nagyon trendi, az elején szinte mindenki dicsérte, de most kezdenek előjönni a hibák. Érdekes élmény. Egy volt görög étterem,új kezekben, külső átalakítás nélkül, eredetileg az ételekre koncentrálva.

Mert a konyha mindenekfelett, és ne feledjétek Bernard Pacaud-t!

Az Olimpiában megkaptam. A bárányt tökéletesen, őszintén, kész voltam. Egy falattól tele lett a szám tejjel, fűvel és hússal. Káromkodtam is, aztán kérdezte hentesem mi a baj. Mondtam semmi de ennek olyan gyönyörű barikaíze van hogy én mindjárt sírok itt.